Nos, valóban késve, de itt van. Sajnálom, viszont nem volt túl sok időm írni... Remélem, azért jól sikerült... És előrebocsátom, nem vállalok teljes mértékben felelősséget azért, ami ezután a történetben történni fog, mert rengeteg sötét dolog fog következni néhány fejezeten belül...
Jó olvasást!
tpr
***
4th - The meeting...
*Aaron*
A pultnál ülő,
idős hölgy furcsán nézett rám, amikor meglátott. Most gondoltam csak arra,
lehet, nem kellett volna idejönnöm. Azonban Merry belém karolt, így bátorítva,
menjek csak tovább.
- Jó estét, Mrs.
Utteridge! – Köszöntötte Merry.
- Jó estét,
kedvesem! – Mosolyodott el a lányra nézve. – Egy új önkéntes? – Pillantott rám
egyik kezével levéve a szemüvegét, míg a másikkal rövid, ősz hajába túrt.
- Még nem
tudom. Majd kiderül… - Felelte sejtelmesen rám nézve, majd elhúzott a pult
mellett, és egy félreeső folyosóra vezetett.
A folyosó
hosszú volt, és gyakorlatilag kihalt. Sehol nem láttam egyetlen embert sem. A
falaknál szinte mindenhol növények voltak. Vagy polcon álltak, vagy a plafonra
voltak fellógatva. Ezek nélkül elég üres lett volna ez a hely…
- Ide. –
Rángatott vissza Merry hangja a valóságba. A lány egy szobába lökdösött, és az
egyik asztalra mutatott. Én letettem a dobozt, majd Merry felé fordultam. – És
azt le tudnád venni? – Nézett rám kérlelőn, az egyik szekrény teteje felé
intve.
- Persze. –
Válaszoltam, viszont amint megfogtam a doboz széleit, éreztem, ez sokkal
nehezebb. Amíg a dobozzal küzdöttem, addig Merry leült az egyik székre. Már
félig sikerült megoldanom a „problémát”,
csakhogy megcsúszott a kezem, és a doboz a sarkával egyenesen a fejemre esett,
én pedig elterültem a földön.
- Jó ég!
Aaron, jól vagy? – Sikoltotta Merry, majd fölém hajolt, és hideg kezével az
arcomat kezdte ütögetni. – Aaron!?
- Semmi bajom.
– Ültem fel.
- Na, ezt nem
fogod bemesélni nekem! – Nézett rám fenyegetőn. – Maradj itt! Mindjárt jövök.
Elképzelésem
sem volt, mit akar, ám eleget tettem a kérdésének. Amíg vártam a homlokomhoz
nyúltam, és amint visszahúztam a kezemet, az véres volt. Merry hamar visszaért
kezében egy elsősegélydobozzal.
- Maradj
nyugton! – Parancsolt rám, amikor megpróbáltam meggyőzni, nincs semmi bajon, és
én magam is el tudom látni a sérülésemet. Levette a kesztyűjét, majd
nekilátott.
- Egy angyal
vagy. – Bókoltam neki, mikor végzett.
- Te tényleg
nagyon beüthetted a fejed… - Vörösödött fülig Merry. – Na, gyere! Menjünk!
Mielőtt
elindultunk volna, a szekrény tetejéről levett – vagy inkább leejtett – dobozt
a másik mellé tettem. Az előtérben elköszöntünk a pultnál ülő hölgytől, aki
rosszalló pillantást vetett felém, amikor Merry ismét belém karolt.
Lassan
sétáltunk végig az utcán. Már teljesen besötétedett, amikor elértünk az
autómig, és beszálltunk. Merry folyamatosan navigált, merre menjek.
Megdöbbentem, amint eljutott a tudatomig, hol is lakik.
Merry-ék háza
a mi házunk és a város között volt. Többször is láttam ezt az épületet, ám
fogalmam sem volt róla, hogy itt lakik is valaki.
- Megjöttem! –
Kiáltotta el magát Merry, mikor beléptünk az ajtón, és az előszobában levettük
a cipőt és a kabátot.
- A konyhában
vagyunk! – Hallottuk az egyik ajtó mögül egy nő hangját, aki Merry anyukája
lehetett. Merry arrafele vette az irányt, én pedig kicsit lemaradva követtem.
- Gyere már,
Aaron! Érezd otthon magad! – Ragadta meg a karomat, és maga után húzott, hogy
gyorsabb tempóra bírjon.
- Jó estét
kívánok! – Köszöntem a lány szüleinek, amikor beértünk a konyhába. Az édesanyja
éppen a tűzhelynél állt, míg az édesapja az asztalnál ült, és a zöldségeket
aprította fel.
- Szia! –
Fordult felém mosolyogva Merry anyja. Megtörölte egy konyharuhában a kezét,
majd bemutatkozott. – Mandy vagyok, ő pedig a férjem, George.
- Aaron Gold.
– Mutatkoztam be én is.
- Kell
valamiben segíteni? – Érdeklődött Merry az egyik lábas felé hajolva.
- Nem. –
Terelte arrébb az anyukája. – Inkább foglalkozz a vendégünkkel!
-
Túltárgyalva! – Kiáltotta el magát Merry, majd ismét megragadva, már-már futva
az emeletre mentünk, ahol hangosan szólt egy videojáték zenéje. – Fiúk,
halkítsátok le! – Nyitott be az egyik ajtón Merry, majd választ nem várva már mentünk
is tovább.
Merry a
folyosó végén benyitott egy szobába. A falak halvány barack színűek voltak. A
jobb oldalon egy szekrény, és egy íróasztal állt, a balon pedig egy ágy és egy
másik szekrény. Velünk szemben, és az ágynál ablakok voltak, amiken keresztül
az erdőre lehetett kilátni.
- Szóval mit
csináljuk? – Kérdezte leültetve az ágy szélére.
*Clare*
Az este
fantasztikus volt Eugene-nel, azonban akkor kezdtem kicsit bepánikolni, amikor
megláttam, már elmúlt éjfél, mert el tudtam képzelni a hazaérkezésem utáni
fejmosást. Eugene hazavitt, majd egy hosszú csók után kérésemre ő távozott is,
mert nem kellett, hogy őt is leszidják.
Amikor
becsuktam magam mögött az ajtót, hallgatózni kezdtem. A ház csendes volt, így
megnyugodtam egy kissé. Féltem, anyuval fogok találkozni, aki hálóingben áll a
hall közepén, és idegesen dobol a lábával. Szerencsére nem így történt.
Megpróbáltam
halkan felosonni a szobámba, viszont amint a lépcsőhöz értem, valaki
felkapcsolta a villanyt. Tudtam, lebuktam.
- Meg tudom
magyarázni… - Kezdtem félve, hátrafordulva, de nem azzal találtam szemben
magam, akire számítottam. – Aaron? – Döbbentem meg.
- Azt hiszem,
neked nem megy az osonás… - Állapította meg nevetve. – Akkor a mai napra
egy-egy az állás? – Viccelődött.
- Nem. –
Ellenkeztem, és csak akkor kapcsoltam… Ő vajon mit keres itt ilyenkor? – És te
hogy kerülsz ide?
- Tudod, ez
egy hosszú történet… - Sóhajtotta. – Majd elmesélem, ha te is megmagyarázod,
miért ilyenkor jársz haza. – Alkudozott mellém lépve.
-
Megegyeztünk. – Bólintottam, majd a szobám melletti fürdőszoba felé vettem az
irányt. Mire lezuhanyoztam, és felhúztam a pizsamámat, addigra Aaron is
végzett. – Szóval? – Kíváncsiskodtam leülve az ágyamra.
- Előbb kezd
te! Tudod, hölgyeké az elsőbbség. – Némi vonakodás után hagytam csak meggyőzni
magam, mert feltett szándékom volt, előbb meghallgatom Aaron sztoriját.
Csak annyit
árultam el Aaron-nak, hogy Eugene-nel randiztam, és jól éreztem magam, így nem
vettük észre, mennyire elszaladt az idő… Ezután ő is belekezdett, mi történt.
Beszámolt egy Merry nevű, nagyon kedves lányról, és hogy náluk vacsorázott.
Természetesen én egyből elkezdtem célozgatni…
- És mikor
találkoztok legközelebb? – Érdeklődtem.
- Talán holnap
a suliban… De… - Mielőtt folytatta volna, megértette, én nem pont így
gondoltam. - Clare! Még semmi olyan…
- Persze… -
Feleltem a szememet forgatva.
- Jól van.
Most már ideje aludnod. – Kelt fel az ágyamról, majd betakart, és homlokon
csókolt. – Jó éjt, hugi! És kerüljenek el a rossz álmok!
- Úgy legyen!
– Feleltem álmosan. – Jó éjt!
Aaron
leoltotta a szobámban a villanyt, azután becsukta az ajtót. Hallottam, amint az
ő szobájának ajtaja is becsukódik, majd síri csend vette át az uralmat. Én
rettegve vártam, mikor fogok elaludni, és vajon milyen borzalmas dolgokkal
fogok megint álmodni.