2012. december 16., vasárnap

4th - The meeting...

Nos, valóban késve, de itt van. Sajnálom, viszont nem volt túl sok időm írni... Remélem, azért jól sikerült... És előrebocsátom, nem vállalok teljes mértékben felelősséget azért, ami ezután a történetben történni fog, mert rengeteg sötét dolog fog következni néhány fejezeten belül...
Jó olvasást!
tpr
***

4th - The meeting...


*Aaron*

A pultnál ülő, idős hölgy furcsán nézett rám, amikor meglátott. Most gondoltam csak arra, lehet, nem kellett volna idejönnöm. Azonban Merry belém karolt, így bátorítva, menjek csak tovább.
- Jó estét, Mrs. Utteridge! – Köszöntötte Merry.
- Jó estét, kedvesem! – Mosolyodott el a lányra nézve. – Egy új önkéntes? – Pillantott rám egyik kezével levéve a szemüvegét, míg a másikkal rövid, ősz hajába túrt.
- Még nem tudom. Majd kiderül… - Felelte sejtelmesen rám nézve, majd elhúzott a pult mellett, és egy félreeső folyosóra vezetett.
A folyosó hosszú volt, és gyakorlatilag kihalt. Sehol nem láttam egyetlen embert sem. A falaknál szinte mindenhol növények voltak. Vagy polcon álltak, vagy a plafonra voltak fellógatva. Ezek nélkül elég üres lett volna ez a hely…
- Ide. – Rángatott vissza Merry hangja a valóságba. A lány egy szobába lökdösött, és az egyik asztalra mutatott. Én letettem a dobozt, majd Merry felé fordultam. – És azt le tudnád venni? – Nézett rám kérlelőn, az egyik szekrény teteje felé intve.
- Persze. – Válaszoltam, viszont amint megfogtam a doboz széleit, éreztem, ez sokkal nehezebb. Amíg a dobozzal küzdöttem, addig Merry leült az egyik székre. Már félig sikerült megoldanom a „problémát”, csakhogy megcsúszott a kezem, és a doboz a sarkával egyenesen a fejemre esett, én pedig elterültem a földön.
- Jó ég! Aaron, jól vagy? – Sikoltotta Merry, majd fölém hajolt, és hideg kezével az arcomat kezdte ütögetni. – Aaron!?
- Semmi bajom. – Ültem fel.
- Na, ezt nem fogod bemesélni nekem! – Nézett rám fenyegetőn. – Maradj itt! Mindjárt jövök.
Elképzelésem sem volt, mit akar, ám eleget tettem a kérdésének. Amíg vártam a homlokomhoz nyúltam, és amint visszahúztam a kezemet, az véres volt. Merry hamar visszaért kezében egy elsősegélydobozzal.
- Maradj nyugton! – Parancsolt rám, amikor megpróbáltam meggyőzni, nincs semmi bajon, és én magam is el tudom látni a sérülésemet. Levette a kesztyűjét, majd nekilátott.
- Egy angyal vagy. – Bókoltam neki, mikor végzett.
- Te tényleg nagyon beüthetted a fejed… - Vörösödött fülig Merry. – Na, gyere! Menjünk!
Mielőtt elindultunk volna, a szekrény tetejéről levett – vagy inkább leejtett – dobozt a másik mellé tettem. Az előtérben elköszöntünk a pultnál ülő hölgytől, aki rosszalló pillantást vetett felém, amikor Merry ismét belém karolt.
Lassan sétáltunk végig az utcán. Már teljesen besötétedett, amikor elértünk az autómig, és beszálltunk. Merry folyamatosan navigált, merre menjek. Megdöbbentem, amint eljutott a tudatomig, hol is lakik.
Merry-ék háza a mi házunk és a város között volt. Többször is láttam ezt az épületet, ám fogalmam sem volt róla, hogy itt lakik is valaki.
- Megjöttem! – Kiáltotta el magát Merry, mikor beléptünk az ajtón, és az előszobában levettük a cipőt és a kabátot.
- A konyhában vagyunk! – Hallottuk az egyik ajtó mögül egy nő hangját, aki Merry anyukája lehetett. Merry arrafele vette az irányt, én pedig kicsit lemaradva követtem.
- Gyere már, Aaron! Érezd otthon magad! – Ragadta meg a karomat, és maga után húzott, hogy gyorsabb tempóra bírjon.
- Jó estét kívánok! – Köszöntem a lány szüleinek, amikor beértünk a konyhába. Az édesanyja éppen a tűzhelynél állt, míg az édesapja az asztalnál ült, és a zöldségeket aprította fel.
- Szia! – Fordult felém mosolyogva Merry anyja. Megtörölte egy konyharuhában a kezét, majd bemutatkozott. – Mandy vagyok, ő pedig a férjem, George.
- Aaron Gold. – Mutatkoztam be én is.
- Kell valamiben segíteni? – Érdeklődött Merry az egyik lábas felé hajolva.
- Nem. – Terelte arrébb az anyukája. – Inkább foglalkozz a vendégünkkel!
- Túltárgyalva! – Kiáltotta el magát Merry, majd ismét megragadva, már-már futva az emeletre mentünk, ahol hangosan szólt egy videojáték zenéje. – Fiúk, halkítsátok le! – Nyitott be az egyik ajtón Merry, majd választ nem várva már mentünk is tovább.
Merry a folyosó végén benyitott egy szobába. A falak halvány barack színűek voltak. A jobb oldalon egy szekrény, és egy íróasztal állt, a balon pedig egy ágy és egy másik szekrény. Velünk szemben, és az ágynál ablakok voltak, amiken keresztül az erdőre lehetett kilátni.
- Szóval mit csináljuk? – Kérdezte leültetve az ágy szélére.

*Clare*

Az este fantasztikus volt Eugene-nel, azonban akkor kezdtem kicsit bepánikolni, amikor megláttam, már elmúlt éjfél, mert el tudtam képzelni a hazaérkezésem utáni fejmosást. Eugene hazavitt, majd egy hosszú csók után kérésemre ő távozott is, mert nem kellett, hogy őt is leszidják.
Amikor becsuktam magam mögött az ajtót, hallgatózni kezdtem. A ház csendes volt, így megnyugodtam egy kissé. Féltem, anyuval fogok találkozni, aki hálóingben áll a hall közepén, és idegesen dobol a lábával. Szerencsére nem így történt.
Megpróbáltam halkan felosonni a szobámba, viszont amint a lépcsőhöz értem, valaki felkapcsolta a villanyt. Tudtam, lebuktam.
- Meg tudom magyarázni… - Kezdtem félve, hátrafordulva, de nem azzal találtam szemben magam, akire számítottam. – Aaron? – Döbbentem meg.
- Azt hiszem, neked nem megy az osonás… - Állapította meg nevetve. – Akkor a mai napra egy-egy az állás? – Viccelődött.
- Nem. – Ellenkeztem, és csak akkor kapcsoltam… Ő vajon mit keres itt ilyenkor? – És te hogy kerülsz ide?
- Tudod, ez egy hosszú történet… - Sóhajtotta. – Majd elmesélem, ha te is megmagyarázod, miért ilyenkor jársz haza. – Alkudozott mellém lépve.
- Megegyeztünk. – Bólintottam, majd a szobám melletti fürdőszoba felé vettem az irányt. Mire lezuhanyoztam, és felhúztam a pizsamámat, addigra Aaron is végzett. – Szóval? – Kíváncsiskodtam leülve az ágyamra.
- Előbb kezd te! Tudod, hölgyeké az elsőbbség. – Némi vonakodás után hagytam csak meggyőzni magam, mert feltett szándékom volt, előbb meghallgatom Aaron sztoriját.
Csak annyit árultam el Aaron-nak, hogy Eugene-nel randiztam, és jól éreztem magam, így nem vettük észre, mennyire elszaladt az idő… Ezután ő is belekezdett, mi történt. Beszámolt egy Merry nevű, nagyon kedves lányról, és hogy náluk vacsorázott. Természetesen én egyből elkezdtem célozgatni…
- És mikor találkoztok legközelebb? – Érdeklődtem.
- Talán holnap a suliban… De… - Mielőtt folytatta volna, megértette, én nem pont így gondoltam. - Clare! Még semmi olyan…
- Persze… - Feleltem a szememet forgatva.
- Jól van. Most már ideje aludnod. – Kelt fel az ágyamról, majd betakart, és homlokon csókolt. – Jó éjt, hugi! És kerüljenek el a rossz álmok!
- Úgy legyen! – Feleltem álmosan. – Jó éjt!
Aaron leoltotta a szobámban a villanyt, azután becsukta az ajtót. Hallottam, amint az ő szobájának ajtaja is becsukódik, majd síri csend vette át az uralmat. Én rettegve vártam, mikor fogok elaludni, és vajon milyen borzalmas dolgokkal fogok megint álmodni.
Egyik barátnőmmel pár napja nyitottunk egy közös blogot. Örülnénk pár olvasónak, aki véleményezné is a történetet, szóval ha van kedvetek, akkor légy szí' nézzetek be:


Előre is köszönjük mindenkinek. :D

2012. december 12., szerda

Igen, tudom...

Nos, igen tudom, hogy elég régen hoztam már frisst, de sajnos nincsen túl sok szabadidőm... :( Reményeim szerint a hétvégén kicsit rá fogok érni, és akkor tudom majd hozni a következő fejezetet...

Addig is mindenkitől szeretnék elnézést kérni a hosszú csend miatt. :)

Szép napot!
tpr